Mesék

Minden nap olvasok mesét. Van, amit többször is elolvasok. Minden hétnek megvan a maga kedvence. A múlt héten magyar legendameséket olvastam, és még derűsebbé varázsolták a napjaimat. Hét végén Kóka Rozália két könyvét terveztem be, de csak az egyiket olvashattam, mert a másikra Anna lecsapott. No de nem baj, olvasott ő nekem addig a "Katyika meg Matyika"-ból, amíg gyártottam a hópelyheket.
"Egy asszony két vétkecskéje" címmel ebben az évben is kiadták, immáron másodjára és bővítve azt a gyűjteményt, melyben bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történeteket olvashatók. Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen huncutságokat gyűjtött össze a szerző, de ahogy olvastam egyik történetet a másik után - mivel a legendamesék mellett élettörténetek is olvashatók valamint trufák a gyűjteményben - bizony néha a szívem facsarodott meg. Olyan finomsággal ábrázolják a szerelem fájdalmát, örömét, amelyben valóban benne van a huncutság is, de mégsem durva, magamutogató és kétértelmű. Néha (hősiesen bevallom) lapozgatnom kellett a kötet végére, hogy megfejtsem a tájszavak jelentését, de ez cseppet sem csökkentette az olvasás élvezetét.
Amikor pedig magára talál az ember egy-egy gondolatban-mondatban, akkor még inkább érzi a közelségét azoknak az embereknek, akik átadták nekünk életük egy-egy részletének a meséjét-történetét.
A címadó történet utolsó bekezdésében találtam...
"Higyjék meg, ezen a világon a legnagyobb dolog a szerelem! Ha nincsen társad vagy szeretetlen társval kell élj, alyan, mintha örökké homályban vónál. Ha van kit szeress, s tégedet es szeretnek, magad virág vagy s örökké süt reád a Nap."
A történetek, mesék elolvasása után egyből elkezdtem keresgélni, hogyan is éltek a bukovinai székelyek, a csángók Gyimesben és Moldvában. Ajánlom mindenkinek!