Ne féljetek, velünk vagytok s mi veletek

Volt egyszer egy lehetőségünk arra, hogy megmutassunk összetartozunk, mi magyarok.
Azóta is fáj a szívem, hogy sokan nem így gondolták.

Dobszay Károly: Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sírja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk, az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már rég nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, nem megyünk haza

Dortmund, 2004. december 05.