Gyermekkönyvtárosként mindig lenyűgöz, elkápráztat, mosolyra derít és elgondolkodtat, hogy milyen egyszerűen természetesek a gyerekek. Az őszinteségük néha igazi gonoszságnak is tűnhet, a felnőtt társadalom oly nagyon mesterkélt és konvencionált mindennapjaiban. Arra még nem jöttem rá, hogy ez a viselkedésmód részünkről miért hagyományos és megszokott - az őszinteség és egyenes beszéd miért nem. Mitől félünk?
Egy kedves cikket olvastam a DM-ben - biztos, hogy vidámságot hoz nektek is ez az újságcikk. ITT olvashatjátok.
Bejegyzések
Köszönöm! :)
VálaszTörlés