Nem tudhatom...

Anna lányom református iskolába jár, ahol nemcsak oktatják a gyerekeket, hanem jóra nevelik és tanítják is őket. Projekt hétre készülődnek, a '48-as eseményekhez kapcsolódó anyagot dolgozzák fe. Petőfi Szülőföldemen című versét olvasta a tanítójuk, amit meg is kellett tanulniuk. Este Anna elmondta a verset, és elmondta a verssel kapcsolatos érzéseit is.
Mondta, hogy nagyon meghatotta, amikor a tanító néni elolvasta, s neki az a versszak tetszett a legjobban, amelyik így kezdődik: "Gyermek vagyok..." Bevallotta, hogy ő bizony nagyon elérzékenyült, s láttam, hogy most este is. Zizi lányom is bekapcsolódott a beszélgetésbe, s persze, hogy előjött a témához illő, szívünknek nagyon kedves versünk: Radnóti Miklós- Nem tudhatom c. verse. Elkezdtük mondani együtt Zizivel (amikor Szarvaskőben felmegyünk a várromhoz és körülnézek, akkor ez jut először eszembe), s éreztem, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Mivel a vers "bennem van", így nem zavart, hogy a könnnyeimtől nem láttam a könyvet, de láttam Annát és hallottam, hogy néha Zizi hangja is elcsuklik.
Hosszú ideig a vers első része fogott meg, s most az utolsó nyolc sor az, aminek érzem a súlyát.
Én már nagyon vágyom AZT a békét.