2010. november 22., hétfő

Liliomos mozgalom - teremtsünk csodát


Amikor tavasszal végre személyesen is láthattam, hallhattam prof. Csermely Pétert jó érzéssel töltött el, hogy akit addig csak az írásain keresztül "ismertem" személyesen ugyanazt az érzéseket kelti bennem.
Szeretem és tisztelem a "nemcsevegős" mély tartalmú nem ráerőszakolóan tanító írásait, a humorát és a tisztán látását. Szeretem, hogy úgy mond véleményt, hogy közben nem pocskondiáz.
De amit a legjobban szeretek, hogy alig van (nincs) olyan írása, aminek olvasása utána ne érezném azt, hogy "megint tanultam valamit" és azt, hogy "még mindig tanulnom kell!".
Csermely Péter blogja

A mostani blogbejegyzése nagyon megérintett. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, s kérem, aki teheti olvassa végig.

A petíció szövege INNEN tölthető le. A petíciót ITT lehet aláírni.

"hogy katasztrófák helyett csodák történjenek Magyarországon"

Liliomos mozgalom

Ma este hozzáfogok és elkészítem a saját liliomos, szívem fölött hordott medálomat.
Mert ezt a liliomot már régóta a szívemben hordom...

Milyen érdekes, most vettem csak észre a liliom színeit: piros, fehér és zöld.

Körkötő Gabinak megígértem, hogy megmutatom, hogy miket alkotok. Már amikor nem mesézek és nem tanulok. Ez is belefér majd.
Ez tetszik, tovább olvasom»

2010. november 15., hétfő

Mesék


Minden nap olvasok mesét. Van, amit többször is elolvasok. Minden hétnek megvan a maga kedvence. A múlt héten magyar legendameséket olvastam, és még derűsebbé varázsolták a napjaimat. Hét végén Kóka Rozália két könyvét terveztem be, de csak az egyiket olvashattam, mert a másikra Anna lecsapott. No de nem baj, olvasott ő nekem addig a "Katyika meg Matyika"-ból, amíg gyártottam a hópelyheket.
"Egy asszony két vétkecskéje" címmel ebben az évben is kiadták, immáron másodjára és bővítve azt a gyűjteményt, melyben bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történeteket olvashatók. Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen huncutságokat gyűjtött össze a szerző, de ahogy olvastam egyik történetet a másik után - mivel a legendamesék mellett élettörténetek is olvashatók valamint trufák a gyűjteményben - bizony néha a szívem facsarodott meg. Olyan finomsággal ábrázolják a szerelem fájdalmát, örömét, amelyben valóban benne van a huncutság is, de mégsem durva, magamutogató és kétértelmű. Néha (hősiesen bevallom) lapozgatnom kellett a kötet végére, hogy megfejtsem a tájszavak jelentését, de ez cseppet sem csökkentette az olvasás élvezetét.
Amikor pedig magára talál az ember egy-egy gondolatban-mondatban, akkor még inkább érzi a közelségét azoknak az embereknek, akik átadták nekünk életük egy-egy részletének a meséjét-történetét.
A címadó történet utolsó bekezdésében találtam...
"Higyjék meg, ezen a világon a legnagyobb dolog a szerelem! Ha nincsen társad vagy szeretetlen társval kell élj, alyan, mintha örökké homályban vónál. Ha van kit szeress, s tégedet es szeretnek, magad virág vagy s örökké süt reád a Nap."
A történetek, mesék elolvasása után egyből elkezdtem keresgélni, hogyan is éltek a bukovinai székelyek, a csángók Gyimesben és Moldvában. Ajánlom mindenkinek!
Ez tetszik, tovább olvasom»

2010. november 3., szerda

Ciróka

Teljesen belemerültem a mondókákba. Igyekszem minél több autentikus mondókát gyűjteni a Ciróka-maróka foglalkozásokra.

Gyógyító varázsmondókák:

Ezt a mondókát mi magunk is mondhatjuk, ha valami nincs rendben. Úgy működik, mint egy mantra.

Ahogy a Nap felgyütt,
ahogy a Nap lemegy.
Te is úgy múlj el!
Nem voltam érted,
nem is vártalak.
Ahonnan gyüttél, oda elmehetsz!

Ezzel a mondókával pedig a gyermekünket tudjuk gyógyítani:

Új hold van, beteg vagy.
Mégpedig igen nagy.
Az én erőm is igen nagy.
Ha akarod, meggyógyítlak!

Görgeteg, förgeteg
forgóját pörgeted!
Héretetten, szentumuccse,
a nagy táltos segítette.

Ezt a mondókát daganatos betegség esetén mondogatták, miközben a beteg testrészre keresztet rajzoltak a tenyér élével:

Megdagad,
elszakad,
ha a fene megeszi,
mégis meg kell neki gyógyulni!

Ezekből a mondókákból egyértelműen kiderül, hogy a jót kell kívánni (magunknak és másoknak is), de azt tiszta szívből.
Kodály Zoltán fogalmazta ezt meg nagyon szépen: "A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott, tőle telhetően."
Ez tetszik, tovább olvasom»