2010. március 17., szerda

Ne féljetek, velünk vagytok s mi veletek

Volt egyszer egy lehetőségünk arra, hogy megmutassunk összetartozunk, mi magyarok.
Azóta is fáj a szívem, hogy sokan nem így gondolták.


Dobszay Károly: Ne féljetek, nem megyünk haza!

Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sírja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk, az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már rég nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, nem megyünk haza

Dortmund, 2004. december 05.

Ez tetszik, tovább olvasom»

2010. március 10., szerda

Gondolatok márciusban

Ahogy közeledik március idusa úgy gyűlnek bennem azok a messziről hozott, mélyen elraktározódott érzések, amit én csak így hívok: Hazaszeretet. Szeretem a hazámat, a magyar népet, a magyarságomat. Hálát adok, hogy magyarnak születtem és megkaptam azt az áldást, ami a magyarságomhoz jár: először is a népmeséket, amellyel olyan archaikus és szakrális tudáshoz juthatunk, mely a mindennapjaink nehézségein és átsegít; nyelvünk szépségét, zenei múltunkat, a Kárpátok ölelésében ezt a szép hazát, azt az ősi kultúrát, ami kevés népnek adatott meg. Talán a munkám miatt is gyűlnek bennem ezek az érzések: népmese és rovásírás tábor összehozásán ügyködöm.
Ma pedig kaptam egy verset. Nem a listavezető nálam Wass Albert, de szeretem a műveit. Ez a verse pedig ma nálam célba talált.

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.

Ez tetszik, tovább olvasom»

2010. március 3., szerda

Nem tudhatom...

Anna lányom református iskolába jár, ahol nemcsak oktatják a gyerekeket, hanem jóra nevelik és tanítják is őket. Projekt hétre készülődnek, a '48-as eseményekhez kapcsolódó anyagot dolgozzák fe. Petőfi Szülőföldemen című versét olvasta a tanítójuk, amit meg is kellett tanulniuk. Este Anna elmondta a verset, és elmondta a verssel kapcsolatos érzéseit is.
Mondta, hogy nagyon meghatotta, amikor a tanító néni elolvasta, s neki az a versszak tetszett a legjobban, amelyik így kezdődik: "Gyermek vagyok..." Bevallotta, hogy ő bizony nagyon elérzékenyült, s láttam, hogy most este is. Zizi lányom is bekapcsolódott a beszélgetésbe, s persze, hogy előjött a témához illő, szívünknek nagyon kedves versünk: Radnóti Miklós- Nem tudhatom c. verse. Elkezdtük mondani együtt Zizivel (amikor Szarvaskőben felmegyünk a várromhoz és körülnézek, akkor ez jut először eszembe), s éreztem, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Mivel a vers "bennem van", így nem zavart, hogy a könnnyeimtől nem láttam a könyvet, de láttam Annát és hallottam, hogy néha Zizi hangja is elcsuklik.
Hosszú ideig a vers első része fogott meg, s most az utolsó nyolc sor az, aminek érzem a súlyát.
Én már nagyon vágyom AZT a békét.
Ez tetszik, tovább olvasom»